2016. március 29., kedd

Tavaszi pillanatok

Csak néhány tavaszi képet szeretnék feltenni, nem összefüggő írással jelentkezni. Az elmúlt időszakban főleg növényekről sikerült pár képet készítenem. Az eltervezett témák közül a nászruhás mocsári béka megint kimaradt (több mint 30 éve szeretnék vele találkozni), de nagyon szép helyekre sikerült eljutni. Hóvirágmezők, tavaszi tőzikék, halvány sáfrány, fekete kökörcsin, kockásliliom jut hirtelen eszembe.  Szent-György-hegyi  túra, Magas-Bakony, a környékbeli tavak meglátogatása, sziklafalak, kőbányák átnézése, fészkek visszaellenőrzése, néhány erdei kirándulás, agancskeresés, fotózás, medvehagyma szedés fért bele a hónapba. A madarak szempontjából néhány Marcal-völgyi kirándulás jelentett élményt, főleg a récék miatt. A napok már hosszabbak, az idő melegszik, a legjobban várt hónap, az április most jön, remélem, nem okoz majd csalódást.


Kora tavaszi hangulat

A Magas-Bakony ritkaságai: a februárban virágzó farkasboroszlán, a babérboroszlán és tavaszi tőzikék mezője egy bükkösben



A Bakonyalján a halvány sárfány az idén különösen nagy tömegben nyílott.


A Marcal-Medence képeit egy nagypiriti faluképpel nyitom. A csörgőrécék tömegei jellemezték a február végét, majd szép számmal megérkeztek a nyílfarkúak is.










Egy különleges színezetű fácánkakas, ezüstös háttal és szárnnyal, feltűnő fehér szemöldökkel

Erdei hangulatkép

Míg a szarvasbikák most hullatták agancsukat, addig az őzbakok már javában növesztik azt.


Nyúlfi a vacokban. Március eleji kép. Még sohasem találtam kisnyulat, most is véletlenül, a lábam mellett megszólaló hang alapján vettem észre őket. Társa odébbmászott, ő meglapult. Természetesen nem nyúltam hozzájuk (nehogy emberszaguk legyen), és pár kép után gyorsan elhagytam a helyszínt.

Békák petecsomója. A nász fotózásáról most is lecsúsztam.

Március közepi alföldi rokonlátogatás melléktermékei. Darvak a tarlón. Gledícián épülő pusztai ölyv fészek a Kiskunságban.


Több száz éves kidőlt tölgymatuzsálem

Cincérlárvák rágta öreg tölgy

Medvehagyma

A dolomitkopárok tavaszi éke a fekete kökörcsin


Kockásliliomok

Devecserben a csókák és a varjak jelentik a madárlátványosságot. A mintegy harminc pár csóka és hatszáz pár vetési varjú költéshez készülődik.




Tavaszi madárdallal telik meg a környék. Búbos, mezei és erdei pacsirták, sordély, házi rozsdafarkú, vörösbegyek, rigók, seregély, poszáták dalolnak. A képeken búbos pacsirta, sordély és mezei poszáta.



Néhány tavaszi hangulatkép a következő hetekhez



Ezt az igen korai darázsölyvet Hosztót falu egyik házánál sikerült megfigyelnem.

2016. március 28., hétfő

Március – Héja (Accipiter gentilis)

Az egyik legügyesebb ragadozómadár. Sűrű erdőben, talajon, levegőben egyaránt nagyon „hatékony” vadász. Erőteljes, gyors és merész. Nagyobb, akár a saját méretét meghaladó zsákmányt is ejt (pl. mezei nyúl). Rövid szárnya, hosszú farka, zömök, erős teste, rendkívül erős csőre és lába mutatja, hogy kemény ellenfél. Rendkívül szűk helyeken is képes üldözni a zsákmányt, de főleg lesből vadászik. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, a karvalyhoz hasonlóan igyekszik a szürkületet kihasználni. Zsákmányfajainak köre rendkívül széles, galambok, rigók, énekesek, seregély, szajkó, fácán, nyúl, mókus stb. A baromfiudvarban is kárt tehet, valamint gyakran feltűnik fácán és vadkacsatelepek környékén. Szereti az ürgét, a bakonyi ürgekolóniák közelében rendszeresen megfigyelhető. Egyes példányok a telelő erdei fülesbaglyokat, vagy a telepesen költő kék vércséket is gyakran zsákmányolják. Néha elragad fiókát más madarak (pl. egerészölyv, fekete gólya, békászó sas, darázsölyv) fészkéből is. Főleg az erdők faja, nyílt helyen ritkábban találkozunk vele.
Színezete kékesszürke hát, sűrűn szürkén keresztsávos has, sávozott szárnytollak és farok. A fiataloknál a szín barnás és a mell hosszanti csíkozású. A nőstény jelentősen nagyobb a hímnél.
Fészkelő helyként főleg fenyvesek, bükkösök és öreg tölgyesek jönnek szóba, de sokféle állományban költhet. A Bakonyban szereti a vörösfenyőt fészekalapnak. Régi revírben egymás közelében több váltófészek is lehet. Fészkét sokszor lombos ágakkal díszíti, így ez a télen megtalált fészeknél is felveti a héja gyanúját. Régebben gyakoribb fészkelő volt, de egyrészt a megfogott madarak elpusztítása, másrészt vírusos fertőző betegségek (pl. nyugat-nílusi láz vírus) jelentősen megtizedelték az állományt. Évekig alig láttuk, állománya most kezd helyre állni. A nagyobb erdőkben már megjelent, most 50 pár körülire becsülöm a bakonyi állományt.
Megfigyelésére a mostani, március végi, április eleji időszak a legjobb, ilyenkor nászrepülnek a fészkelőhelyek környékén. A hímek - vagy a párok - felkeringenek, felborzolt alsó farokfedő tollaikat mutogatják. Gyakran hallatják hangjukat is. A költés elkezdésével elcsendesednek, ekkor már főleg vadászva találkozhatunk velük. 2-4 fiókája júniusban hagyja el a fészket. A frissen kirepült héják bátrak, gyakran kerülnek kézre baromfiudvarokban, héjakosarakban. Állandó madár, télen is láthatjuk őket, ekkor egy részük délebbre vonul, de megjelennek nálunk északabbra költő madarak is.
Közkedvelt solymászmadár, fácánra és nyúlra egyaránt vadásznak vele. Zsákmányolását megfigyelni nagy élményt jelent, kívánom mindenkinek.


Sajnos kevés képem van róla. Ha néha találkoztunk, sokszor szürkületben, vagy hirtelen, csak pár pillanatra. A képen egy fiatal madár.

Öreg héja


Darázsölyvvel kering (a jobb oldali a héja)

Ürgére vadászó fiatal madár a Déli-Bakonyban

Sokszor lesből vadászik. Nem ül ki, igyekszik elrejtőzni a lombok, ágak között. Ez a madár telelő erdei fülesbaglyokat figyelt.

A repülő madáron látszik erős csőre és lába, erőteljes testalkata.


2016. március 16., szerda

Háziállatainkról és juhászokról, csikósokról, gulyásokról

Régebb óta terveztem egy rövid bejegyzést háziállataink, elsősorban őshonos magyar fajtáink rövid képes bemutatására. Nem a kutyákkal és macskákkal, nem is a nagyüzemi állattartással szeretnék foglalkozni, hanem a ház körül régen mindennapos, ma már szinte ritka „gazdasági haszonállatokkal”. Azért az idézőjel, mert ugyan valamiért – tojásért, tejért, húsért stb. - tartották őket, de szinte családtagok voltak a falusi portákon. Őshonos állataink megőrzése – a laikusoknak legalább ismerete – éppúgy hozzá tartozik magyarságunkhoz, mint az irodalomban, vagy a történelemben való jártasság.
A magyar szürke marháról és a mangalicáról már gondolom mindenki hallott, de a fodrostollú lúdról, vagy a rézpulykáról talán kevesen. A kutyafajták (magyar vizsla, magyar agár, komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi, erdélyi kopó) mellett a lovak (kisbéri félvér, nóniusz, gidrán, shagia arab stb.) talán ismerősek. Pedig az erdélyi kopasznyakú tyúk, a bivaly, a parlagi szamár, a cigája és cikta juhok ugyanolyan különlegesek, a magyar ugaron kialakult, ahhoz adaptálódott fajták. A néhol mostoha körülmények között, a téli nagy hideget és a nyári nagy meleget egyaránt bírva, a kiégett legelőn is megélve biztosították a családnak az élelmet. Úgy gondolnánk, hogy néhány felett eljárt az idő, hiszen például a szőke, vörös és fecskehasú mangalicát a zsírjáért tenyésztették, két évesen vágták, araszos szalonnájának örvendtek, ugyanakkor ma nem a zsír, hanem a hús a fontos, nameg hogy hat hónapos korra a 100-120 kg-ot elérje a sertés. Aztán kiderült, hogy ez a „modern” nem „olyan”. Az a régi más ízű, finomabb, érdemesebb azt megkóstolni. Szerencsére az igények és a fizetőképes kereslet egyes régi fajtákat újra felkarolt. Ez mellett divat lett – a divat szót jó értelemben véve - a hagyományőrzés, a régi korok tisztelete is. Aki megteheti, inkább gyönyörködik egy magyartarka tehénben, a szürkemarha vagy a pödröttszarvú racka szarvában, mint a nagyüzemi fajták  (holstenfríz marha, német húsmerinó juh stb.) egyedeiben.
Állatkertek állatsimogatói, nemzeti parkok bemutató majorságai alkalmat adnak az urbánus embernek is az ismerkedésre. Mutassuk be gyermekeinknek, szerettessük meg velük állattartási hagyományainkat is.

Itt adóznék tisztelettel azon embereknek, akik ezekre az állatokra felügyeltek, szinte velük éltek. Már honfoglaló őseink is magukkal hozták méneseiket, nyájaikat, gulyáikat. A később kialakult mesterségek a falvakon belül rangot jelentettek. A rangsor elején volt a csikós, utána a gulyás, csordás, juhász és kanász következett. A Hortobágyon és az Alföld néhány más pontján szerencsére megőrizték e mesterségek hagyományait, öltözködését (pl. a csikósok kék ingje), díszeit (a gulyások darutollas kalapja), tárgyi emlékeit.
Az a tapasztalatom, hogy a mai ember már nem tudja, hogy ki volt a gulyás, és ki a csordás, magyarul mi a gulya és a csorda közötti különbség. Még sokan emlékszünk, hogy reggelente faluhelyen kihajtották a teheneket a közös legelőre, jött a pásztor, majd estére fejésre hazajöttek az állatok. Ami mindennap hazajárt, na az volt a csorda. Reggel a gazda etetett, fejt, trágyázott - a marha napközben legelt - majd este szintúgy. Ezzel ellentétben a gulya kint töltötte a nyarat a pusztában „Szentgyörgytől - Szentmihályig”. A gulyás tavasszal kihajtott, ősszel behajtott és elszámolt a rábízott jószággal. Asszonya vitte utána sokszor csak hetente az ételt. Együtt volt kint az állatokkal hónapokig, hőségben, esőben, sárban.
Érdemes egyszer ellátogatni a Hortobágyi Pásztornapokra, hogy néhány percre érezhessük ezen emberek életének hangulatát.
Ugyan már pár évtizede, de volt szerencsém két hetet éjszakázni a „vasalóban”, a pusztai ember nádból készült szárnyékának védelmében. Nem felejtem sem a csillagos eget, sem a hangulatot. Mellette bográcsban szabadtűzön készült ételek, és az emberek nyílt, kemény, olykor huncut tekintete. Nekik adózok néhány képpel.

Magyartarka tehén borjával. A test vöröstarka, de a fej, lábvégek, köröm fehér. Régen kettőshasznú, tejéért és húsáért egyaránt tartott, jelenleg húshasznúként népszerű fajta.



Borjú a nagypiriti réten a Marcal-völgyben

Az utolsó noszlopi csorda

Magyar parlagi szamár


A lovak között több magyar fajta van, de pontos vérvonaluk sokszor nem ismert.

Sárga színű (nem csak a szőrzet, de a sörény és a farok is barna és nem fekete) sportlovak

Vasderes színű hidegvérű ló

Kecskék


Szőke mangalicák


Házinyúl (csak a közelgő húsvét miatt)

Őshonos fajtánk a fodrostollú lúd

Kacsák a faluszéli patakon

Bronzpulyka bak

Erdélyi kopasznyakú kendermagos tyúk

Magyar szürke marha. Kormos bikák



Tehenek és borjú

Hortobágyi bika

Juhnyáj a Bakonyalján

Juhász a Bakonyból

Apaji juhász

Gazdák várják a csordát a nagyiváni puszta szélén

Pásztornapok a Hortobágyon

Emberek, arcok, viseletek








A bejegyzés célja: hogy állataink inkább ismerősök mint látványosságok legyenek