2016. szeptember 21., szerda

Nyárutó

A nyarat záró bejegyzésem egy muhartól gazos tarló hajnali, vörös színben izzó képével kezdődik.

Faluszéli hajnali hangulat őzbakkal.

Az őzek (Capreolus capreolus) násza július végén, augusztus elején zajlik. Idén nem sok időm volt utánuk járni. A lentebbi képen látható bakot azért sikerült síppal behívni.



Néhány madárfotó a nyárról: Fiatal vörösgém (Ardea purpurea) a tocsogóban. Kiskócsag (Ergetta gazetta) és a gólyatöcs (Himantopus himantopus) halászik egy mocsaras vízállásban. A gólyatöcsről nem tudtam, hogy halat is eszik, most a fogott halat sokáig próbálta lenyelni, de végül mérete miatt nem boldogult vele.



Az idei évben is jópár darázsölyv (Pernis apivorus) költött a környéken, a nagyobb erdőfoltokban mindenhol megfigyelhető volt a faj. Augusztusban kirepült családokat láttam, a hónap végén pedig megindult az intenzív vonulás.

A kígyászölyvekkel (Circaetus gallicus) az idén is kiemelten foglalkoztunk. Lajos és Pali barátom mellett magam is igyekeztem minél több adatot gyűjteni róluk. A bakonyi párok zömmel sikeresen repítettek egy fiókát, csak egy helyen tapasztaltuk a költés fiókás korban történő tönkremenetelét. A kirepült fiatalok szeptember elején még mindenhol a revírekben voltak. A képen felnőtt madár vadászik a Balaton-felvidéken.

A Kab-hegy mellett készült augusztusi kép egy féllábú öreg rétisasról (Haliaeetus albicilla).

Néhány rovatfotó augusztusból. Imádkozó sáska les zsákmányára egy kóróról. Kék légivadász (Ischnura elegans) fogyasztja szúnyogzsákmányát. Kutyatej szender (Hyles euphorbiae) hernyója táplálkozik tápnövényén. Feltűnő színei ellenére veszély nem fenyegeti, hiszen mérgező.




A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaival lehetőségem volt részt venni egy halállomány felmérésen a Lendva-patakon. Ez a kis folyó a szlovén határ mentén folyik, a Kerkába ömlik és tiszta vize változatos folyóvízi halállományt tart el. Felénk kevés a folyami halaknak otthont adó víz (a Marcalról a szennyezés kapcsán előző írásomban szóltam), így nagy örömmel fogadtam el Csaba invitálását. Hol csónakkal, hol a vízben gázolva haladtunk és elektromos halászgéppel végeztük a felmérést. Ez a halaknak átmeneti bódultságot okoz, így az azonosítás után békésen elúszhatnak. Pár óra alatt 20 halfajt fogtunk, ezek egy részéről idézek fel néhány képet.

Előkészületek és halászat


A vízszakasz legjellegzetesebb faja a domolykó (Leuciscus cephalus), melyből igen sok és nagy példányt fogtunk.

A nem őshonos amur (Stenopharyngodon idella) egy közel négykilós példánya.

Igazi folyóvízi halak: kövicsík (Barbatula barbatula), fenékjáró küllő (Gobio gobio), halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus).



A sügérfélék néhány képviselője: süllőivadék (Sander lucioperca), vágódurbincs (Gymnocephalus cernuus) és sügér (Perca fluviatilis).



Fiatal harcsa (Silorus glanis) és személyes kedvencem, a menyhal (Lota lota). A menyhal különleges, nyári álmot alvó halunk, egyetlen őshonos tőkehalfélénk, mely harcsához hasonló megnyúlt alkatú, rendkívül sikamlós, barnás-márványos színű, állán egyetlen bajuszszállal.



A tipikus folyóvízi keszegfélék közül a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) kisebb példányait és egy szép paducot (Chondrostoma nasus) fogtunk. A képen jól látszik, hogy miért hívják „vésettajkú paducnak”
is e halat.





Fiatal márnák (Barbus barbus) és nagyobb domolykók a vízszakasz karakterfajai.
(A képeken be nem mutatottakon kívül jópár csukát, vágócsíkot, szivárványos öklét is fogtunk, hogy csak a legjellegzetesebb fajokat említsem, és szerencsére egy gébfajjal sem találkoztunk.)


Az idei nyarat rendszeres csapadék jellemezte, így gombákból bőven lehetett gyűjteni a konyhára. Az első két képen az ízletes vargánya (Boletus edulis) sötét, néha egész feketés kalapú változata, melyet nyárvégi-őszi megjelenése miatt felénk az öregek „vetővargányának” neveznek. Sötét kalap, fehér szivacsos alj, barna hálós rajzolatú zömök tönk – számomra igen szép.


Termetes vargánya egy erdőszéli bokor tövében.

Óriás pöfeteg (Calvatia gigantea) bár kicsit öregedő, de valóban hatalmas példánya (átmérője kb. két focilabda méretű volt).


Fiatal laskagomba (Pleurotus ostreatus) egy fatörzsön. Augusztusi kép, bár tipikus őszi gombáról van szó, melyet sokszor még december végén is szoktunk szedni.

A gombaszedő erdei pihenője. Vegyes gombazsákmány. Cincérrágta öreg tölgy.



Kövek: Hegytetői kunyhó a Móróc-hegy mészköves platóján. Friss „szántás” a Balaton-felvidéken Dörgicse mellett. Középkori templom ablaka Dörgicsén.



Nyár végén megjelennek az erdők-mezők gyümölcsei: gyepürózsa (Rosa canina), fekete madárbirs (Cotoneaster niger) és a bodza (Sambucus nigra) érleli termését.



Augusztus végén, bodzaérés idején hagyományos egy hetes madárgyűrűző tábort szervez a Marcal mentén Gergely és Péter barátom, melyre sok természetkedvelő felnőtt és gyerek ellátogat. Egy rövid látogatás erejéig én is lejutottam a táborba. A Marcal-ártér nem hazudtolta meg magát, hihetetlen mennyiségű éhes szúnyog várt ránk. Minden tisztelet azoknak akik komoly vérveszteség árán, de egy hetet a táborban sátoroztak. Néhány életkép.


Egy viszonylag ritka madár a nagy fülemüle (Luscinia luscinia). A szerencsére még gyakori, közönséges fajnak számító fülemülétől ránézésre a sötétebb színezetű melle különbözteti meg. Nem túl régen (10-20 éve) még stabil költőállománya volt a Tisza felső szakaszának ártéri galériaerdeiben, de ma már eltűnt költőfajként hazánkból. Északabbról érkező vonuló példányai akadnak augusztus közepén-szeptember elején a hálókba. Megfigyelni távcsővel nagyon ritkán lehet, mert a sűrű növényzetben tartózkodik.

Szintén csak ritkán szem elé kerülő faj a kerti poszáta (Sylvia borin), bár a gyűrűzők hálói augusztusban gyakran fogják. Költőfajunk, de rejtett életmódja miatt főleg így lehet vele találkozni.

A képen fiatal, idei kelésű karvalyposztáta (Sylvia nisoria) látható. A sűrűbb bokrosok madara, számuk az utóbbi időben az élőhely szűkülésével országszerte csökken.

Augusztus vége a légykapók, gébicsek, füzikék, pityerek vonulásának kezdete. Erdőszéleken gyakran találkozhatunk velük. A képeken erdei pityer (Anthus trivialis), fitiszfüzike (Phylloscopus trochilus), szürke légykapó (Muscicapa striata) és tövisszúró gébics (Lanius collurio) látható.




Boróka (Juniperus communis) bogyói és egy nekem ismeretlen kedves kicsi virág augusztusi képe.


Ha a nyár vége-ősz eleje ritka védett növényeire gondolunk, akkor a környékünkről általában három virág jut eszembe: Az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis/Prospero elisae) a Déli-Bakony sziklagyepeinek ékessége.  A vetővirág (Sternbergia colchiciflora) a Balaton-felvidék gyepeinek nyár végi esők után nyíló sárga virágú, virágzáskor levéltelen-szártalan amarilliszféléje. Száraz években a talajban virágzik, levelet tavasszal fejleszt. Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) pedig az egyetlen ősszel virágzó orchideánk, mely apró szürkészöld növény, 10-15 cm-es felálló szárán pár milliméteres fehér virágocskák ülnek csavart füzéralakzatban. A virágok szirmai közelről olyanok, mintha kristálycukorral lennének beszórva. Szintén a Dunántúl dolomitos kopárjainak növénye.




Néhány szeptembert idéző hangulattal köszönök el. A ködös reggeli réttel, a hajnali fényben fürdő pókhálóval, és a szarvasbőgésre váró bakonyalji naplemente képeivel.