2019. október 7., hétfő

Egyebek

Tavaszi-nyári összefoglalóm negyedik fejezetét - a darázsölyv, kígyászölyv, hamvas rétihéja rész után - az egyéb madárfajoknak, rovaroknak, növényeknek, hangulatoknak szentelem. Néhány kép az elmúlt hónapokból:


Az idén újra sikeresen költött a Marcal-völgyben a daru. Néhány kép a fiókás családról.




Vörös vércsék

Karvalyt elűző vándorsólyom

Sziklapárkányon kotló vándorsólyom. Megkésett költés (pótköltés?) volt, a két fióka csak július elején repült ki.


Vándor galamzsákmánnyal



A fekete gólya is két fiókát repített idén.

Néhány fehér gólya fotó. A második képen a már évek óta Ajkán költő, fiókaként még Németországban gyűrűzött madár látható.


A fiatalok sötét csőre kirepülés táján kezd piros színt ölteni.

Szárnypróbálgatás

Balázs barátom nagy rönkodúit már egy korábbi bejegyzésben, a kirakásnál bemutattam.  Abban az odúban széncinege költött, egy másikat viszont elfoglaltak a búbosbankák.


Peti barátom által a  kiskunsági túrán talált lappantyú fészek. Elég zárt erdőben egy vadváltón "épült", egy tojás volt benne.


A Marcal-völgyben a tavalyi revirben idén is jelen volt a réti fülesbagoly. A képen felnőtt madár látható.

 

Egy nagyon világos szárnyaljú barna rétihéja hím

Kabasólyom és karvaly


Egerészölyv karvallyal

Tövisszúró gébicsek


Egy tarlón szedegető fiatal bíbic

Mókusunk a diófán


Zöld gyíkok



Hangyaleső a Kiskunságból

Keleti cserebogár


Életciklusukat befejezett, elpusztult csapó cserebogarak. A pusztai földút keréknyomának rövid szakaszáról felszedett néhány példány.

Egyik legszebb pillangónk, a kardos lepke

Egy számomra ismeretlen zöld bogár a homokbuckákról.

Egy díszbogár a környékbeli erdőkből

Szomszédunk kéményébe beköltözött méhcsalád

Hangyák a pázsitos nőszirom virágán. Ezen a virágon szinte mindig vannak, talán a virág barackillata vonzza őket.

Egy újonnan felfedezett láprét. Tízezer szibériai nőszirom virágzott rajta.
 


Tarka nőszirom és egyéb nyári virágfotók





Néhány hangulatkép virágokkal, színekkel, tájakkal, fényekkel....







Párás hajnal a lápréten

Esti fények nyár végén

A Somló vára este

Késő délutáni fények a hullámos zalai tájjal
 

Felhők és viharok

Nyári zápor a Szent-György hegy felett


Jegenyenyárak vihar előtt

A Somló hegy reggeli párasapkában

Fények a nyiladékon

A kelő telehold képével zárom a bejegyzést