2019. november 2., szombat

Daruünnep

A múlt hétvégét a Hortobágyon sikerült töltenem, egyrészt a darvak máshol nem látható gyülekezését akartam megnézni, másrészt e hétvégén rendezték a kilenclyukú hídnál a Daruünnep rendezvényt a pásztorok Dömötör-napi behajtási ünnepével összekötve.
Igen emlékezetes két nap volt. Szombat hajnalban a ködös, fogvacogtató hajnalban figyeltük a darvak kihúzását a Kondás tó medre felől. Bár a két héttel korábbi 160ezres darutömeg egy része már továbbindult, de az előző nap még százezer felett számoltak a helyi szakemberek. Nem panaszkodhattunk, sokezer madár húzott ki észak felé a tóról. Gyors reggeli után a vásári forgatagot, a behajtási ünnepet néztük meg. Délutánra a hajnali 2 fok helyett már 27-et mutatott a hőmérő... A rendezvény nagyon látványos volt, de időben eljöttünk, hogy a délutáni-esti behúzásról le ne maradjunk. Az óraállítás miatt furcsa volt még a korai időpont, de az időben érkezés kifizetődött - csak a mi kilátónknál kb. kétszáz ember akarta a behúzást megtekinteni. A rengeteg darut a tömeg nem zavarta, sokezer madár siklott át a közelünkben megszokott éjszakázó helyük felé. Másnap hajnalban a nemzeti park által szervezett túrán néztünk meg egy éjszakázó helyet, majd a környék kukoricatarlóin igyekeztem néhány fotót készíteni. Végül elégedetten, de fájó szívvel indultunk haza, már egy tavaszi utat tervezgetve...
A daruvonulás a természet egyik emblematikus eseménye nálunk, talán a túzokdürgéssel, tiszavirágzással tudnám egy lapon említeni. Madarászoknak, természetbarátoknak, de laikusoknak is felejthetetlen élmény. A Hortobágyon minden októberben ez könnyen elérhető, élvezhető, csak ajánlani tudom.
Néhány kép az útról:

 Egy bevezető kép faragott szürkemarha tülökkel

Az első nap kihúzásos képei. A talaj felett három méterig sűrű köd volt, de felette tiszta ég. A kilátóból szerencsére lehetett fotózni, sőt néhány különleges hangulatú kép is készült.



























Igazi hortobágyi hangulat a szürke-gulyával


Daruünnep... (A rendezvény fölé egyébként több csapat daru bekörözött és hangos krúgatással keringett tovább...)



Két jellemző hortobágyi étel: slambuc és birkapörkölt

Köszönet a helyi embereknek, pásztoroknak, hagyományőrzőknek, akik szívesen vállalták a fotózást 












A hídon keresztül érkeztek az állatok, pásztorok, lovasok és fogatok



















Délután, útban a behúzásra


A hazafelé tartó gulyával együtt elkezdtek érkezni az első darucsapatok. Több tízezer madár özönlött be egy óra alatt, de még a besötétedés után is - hangjuk alapján - folyamatosan érkeztek az ékek...















Hajnali darules az egyik kisebb éjszakázón





Leeresztett halastó medre sirályokkal, kócsagokkal, libákkal és darvakkal


Fiatal parlagi sasok a darvak közelében

Autóból útszélről készült képek a szedegető madarakról
















Búcsúzva a Hortobágytól