Kaufman Pictures: Július – Sasok és egyéb ritkaságok

A másfél éve kezdett havi ragadozós bejegyzésem végére érve egy záró írás a felénk ritka valódi sasokról. Persze folytathatnám még néhány fajjal, például kimaradt a kabasólyom, a kerecsen és még pár faj, egyszer majd őket is pótolom. Most néhány olyan madárról, ami a Bakonyban és Bakonyalján ritka, ugyanakkor egyes fajokkal az ország más pontjain sokkal gyakrabban lehet találkozni.

A parlagi, békászó és törpesasról, valamint a pusztai ölyvről lesz szó.

A parlagi sas (Aquila heliaca) a kerecsensólyommal együtt a magyarság és a magyar ragadozómadár-védelem emblematikus faja, védelme egyelőre sikertörténetnek látszik. A nyolcvanas évek elején a középhegységi erdőkben költő kb. 15 páros állomány mostanra elfoglalta a megfelelő alföldi élőhelyeket és mintegy 150 páros stabil populáció alakult ki. A magyar állomány erősödése adta a lehetőséget az osztrák, szlovák, román, szerb, macedon, bulgár állomány erősödéséhez. A közép-európai állomány úgy tűnik szoros kapcsolatban van a kis-ázsiai (török), valamint közép-ázsiai (kazah, orosz) populációval.

Mi ebből a sikertörténetből kimaradtunk. Gyermekkoromban a 70-es években emlékszem az öcsi ürgés legelő felett keringő parlagi sas párra, akkor a Kab-hegyen még költött. Nagyapámtól és apámtól tudom, hogy az 50-es években egy legyengült példányt nagyapám Úrkút mellől hazavitt, az egész falu csirkékkel etette, majd elengedték. A veszprémi állatkert szelíd, szép kort megért Szultán nevű sasa szintén a kab-hegyi fészekből származott. A hegyen a fészket rejtő bükköst a 80-as évekre kivágták, a pár eltűnt. A 80-as évektől csak a Keleti-Bakonyban költött egy pár, amit rendszeresen figyeltünk, ez 2004-ben repített utoljára fiókát. Következő évre az egyik öreg eltűnt, egy öreg és egy immatur mozgott a területen, majd ezek is eltűntek. Ezután, így jelenleg is csak fiatal, még nem ivarérett madarak szórványos, évi 1-2-szeri megfigyelése maradt. Műholdas jeladóval ellátott madarak mozgását követve a Bakonyt sajnos szinte kikerülik. Hiába van nyáron sok ürgés legelőnk, ezeket sem látogatják. A tartós megtelepüléshez pedig még a téli táplálék is kellene ... A vértesi költőállomány is gyengül, így a visszatelepülésre a fertői és hansági párok erősödése esetén lehetne leginkább számítani. Az országos tendenciák mindenesetre azt mutatják, hogy a hörcsögben és nyúlban gazdag síkvidéki területen erősödik, a középhegységekben ritkul a faj jelenléte.

Egyébként nagy termetű, impozáns madár. Réti sasnál kicsit kisebb, karcsúbb, de széles szárnyú, erőt sugárzó ragadozó. A fiatalok barnássárgák, az öregek sötétbarnák. A fán ülő öreg madár sötét tollazata, világosabb tarkója, fehér vállfoltja alapján könnyen felismerhető. A fiatalok pár évig kóborolnak, az öreg párok egész évben a fészkelőhely közelében tartózkodnak. Márciustól júliusig tart a fészkelése, általában 2-3 fiókát nevel. Ügyes vadász, ürgével, hörcsöggel, nyúllal táplálkozik leginkább, de télen rájár a dögre is.

A békászó sas (Aquila pomarina) szintén nagyon szórványosan megfigyelt faj nálunk, mely valamikor még költött, de az utóbbi 30 évből fészkeléséről nincs tudomásom. A zempléni és tolnai állomány adja a kb. 40 páros magyar állomány zömét. Az utóbbi pár évben néhány pár megjelent Somogyban, a Balaton déli oldalán, így reménykedünk, hogy előbb-utóbb talál alkalmas élőhelyet nálunk is. Az utóbbi 5 évben háromszor találkoztam vele a Bakonyalján, de a madarak még nem ivarérett, kóborló egyedeknek tűntek.

Ez a sasfaj nagyobb egerészölyv méretű, hosszabb szárnyú, reptében szárnyvégét a vízszinteshez képest lefelé lógató, sötétbarna színű madár. Főleg rágcsálókkal, kétéltűekkel táplálkozik. Szereti az öreg, dimbes-dombos, tagolt erdőket és a közeli vizenyős táplálkozó-területeket. Márciusban érkezik Afrika déli részéről vissza és szeptemberben vonul el a Boszporuszon keresztül.

Jellemző a fajra a káinizmus, a két tojásból hamarabb kikelő, így erősebb fióka hamar megöli állandó csipdesésével kisebb testvérét, ezért a faj mindig egy fiókát nevel. Ha az erősebb fiókát kiszedik, pár hétig mesterségesen nevelik, majd visszateszik a fészekbe, úgy lehetőség van két fióka felnevelődésére, mert a fiókák egymás elleni ösztönös agresszivitása csak néhány hétig tart.

A törpesas (Hieraaetus pennatus) országosan ritka madarunk. Ma talán 1-2 pár költ nálunk. Régen sem volt gyakori, de az 50-es években a Bakonyban is lehetett 2-3 pár. Két színváltozata ismert, a sötét – amely döntően sötétbarna - és a világos, ahol alulról a szárny evezőtollai sötétek, a madár többi része fehér. Ügyes, jól repülő ragadozó, mely madarakat és kisemlősöket is fog. Én eddig idehaza kétszer találkoztam vele, egyszer Tolnában, tavaly pedig a Kornyi-tónál a Balaton-felvidéken. A kornyi-tavi madár napokig ürgézett a területen. Gyors repüléssel, éles fordulatokkal és rávágásokkal próbálta a fürge rágcsálókat megfogni. Állománya Nyugat-Európában (Spanyolország, Franciaország) stabil, keleten (Oroszország, Törökország) csökken, nálunk nagyobb számú megtelepedésekre kicsi az esély. Vonuló, áprilistól szeptemberig számíthatunk megjelenésére.

A pusztai ölyv (Buteo rufinus) a közép-ázsiai puszták jellegzetes költőfaja, mely Európában lassú terjeszkedést mutat. A török, görög, bulgár, román állomány mintegy két évtizede elérte hazánkat is, egy kicsi de stabil, 5-10 páros költőállományt létrehozva. Egyre több kóborló madarat lehet megfigyelni nem csak az Alföld legelőin, hanem akár a Dunántúlon is. Egy madár néhány hete a Kornyi-tó körül tartózkodik, de volt már a Marcal-völgyben is megfigyelése a fajnak.

Egerészölyv méretű, kicsit hosszabb szárnyú, vörhenyes fejű, nyakú és hasú, rőtes farkú ölyvféle. Rágcsálókkal, főleg pockokkal táplálkozik, de szintén nagyon szereti az ürgét. Az öreg madarak egész évben megfigyelhetők nálunk. Fészkelési ideje márciustól-júniusig tart, 2-3 fiókát repít.

Fiatal, harmadik éves parlagi sas pihen az Alföld egy akácfáján. Egész közel engedett, színes gyűrűjének leolvasásával sikerült beazonosítani,