Kaufman Pictures: Parlagi sas jeladózás

A madarak vonulásának vizsgálata régóta izgatja az embereket. A lábra erősített gyűrűkről már mindenki hallott. Ezt a módszert közel 120 éve használják, s rengeteg adattal szolgált az egyes fajok által használt vonulási útvonalak, az elérhető életkor, a kelés helyétől történő diszperzió és még számos adat vonatkozásában. Ma is milliószám jelölik így a madarakat, mind nálunk, mind szerte a világban.

A technológiák fejlődése újabb lehetőségeket nyitott meg előttünk. Megjelentek a színes, karakteres gyűrűk, melyek a madár megfogása nélkül távcsővel leolvashatók, sokkal több adatot szolgáltatva akár egyetlen egyedtől is, mint a hagyományos gyűrű. Az igazi áttörést a különböző, madárra erősíthető jeladó készülékek jelentették. Kezdetben rádiótelemetriával, ma már műholdas GPS alapon a jelölt egyed szinte folyamatosan szolgáltat adatot hollétéről.

Így nem csak az egyed pontos helyét, vonulási útvonalát, hanem akár napi mozgását, területhasználatát, napi aktivitását, repülési sebességét és magasságát, fészkelő, táplálkozó, éjszakázó helyeit, élettartamát, esetleges veszélyek azonosítását és még rengeteg információt lehet megtudni. Gondoljunk bele, hogy ma az internet segítségével bármikor tudunk madarakat telefonunkon követni, ellenőrizni, védeni. Ha egy adó egy helyről ad, azonnal a helyszínre lehet menni és utána lehet nézni a madár sorsának. A megmentett egyedek mellett fontos az is, hogy így számos veszélyeztető tényező, zárlatos villanyoszlop, lelövés, mérgezési eset kerül azonnal felderítésre. Ma már sok száz jeladós madár szolgáltatja az adatokat. Példaként említem, hogy osztrák, svájci, cseh, lengyel, német madarászok az Alpok térségében nemsokára el akarják érni csak vörös kányából az ezer jeladózott egyedet. A nagytestű fajok, keselyűk, sasok, gólyák ilyen jelölése egyre általánosabb. Nálunk a parlagi sas, a kerecsensólyom, a fehér és a fekete gólya, a réti sas jelölése a leggyakoribb, de a kék vércsék és szalakóták vonulási útja is ezen technológiával került nemrég tisztázásra.

Ma már egyre kisebb testtömegű madarakra fejlesztenek ki különböző elveken működő adatrögzítőket és adókat. A fecske méretű madarak jelölése már megoldott, és hogy mit hoz a jövő technológiája, azt tippelni sem lehet.

Ennyi bevezető után térjünk vissza a Kiskunságba, ahol július elején egy parlagi sas fióka jeladóval történő felszerelése volt a cél. Laci barátomnak köszönöm, hogy én is meghívást kaptam az akcióra, így nagyszerű élménnyel lehettem gazdagabb. Egy osztrák-magyar projekt keretében túzokos területen történt a sas jelölése, az elsődleges cél a két faj kölcsönhatásának, területhasználatának vizsgálata. A nyárfán épült fészekben két fióka kelt, melyek pár hete színes és ornitológiai gyűrűt kaptak. (Sajnos a jelöléskor már csak egy fióka volt a fészken, a másik egy korábbi vihar során kieshetett és a szomszédos fa alá húzódva elpusztult. Itt a szülők nem etették, valószínűleg éhen halt. Mintegy két hetes maradványát megtaláltuk.) A műholdas adó felszerelésével a fióka majd teljes kifejlődését meg kellett várni. A napelemes, igen könnyű jeladó a madár hátára kerül mintegy hátizsákszerűen felerősítve. Ez nagy szakértelmet és gyakorlatot igényel. Nem lehet sem szoros, sem laza, nem fordulhat el, az egyed mozgását nem korlátozhatja. A művelet mintegy háromnegyed órát vett igénybe. A jelöléssel együtt táplálékmaradványok gyűjtése, a szülő madarak genetikai azonosításához kivedlett tollak gyűjtése, ismeretterjesztő filmanyag elkészítése is zajlott. Az akció végén a fióka visszakerült a fészekbe, s reméljük sokáig szolgáltat majd nekünk adatokat.

Képek a jeladózásról:

A fészek és az öregek