Kaufman Pictures: Az érem másik oldala

Sajnos nem mindig vidám dolgokról kell írni. A múlt héten a környékünkön történt brutális madár-mérgezés késztetett arra, hogy egy bejegyzést szenteljek azon veszélyeknek, melyek főleg a ragadozó madarainkat veszélyeztetik.

Mérgezések: Szándékos bűncselekmény eredményeként 23 egerészölyv, 9 holló, 1 macskabagoly, 2 róka és 1 macska pusztult legalább el fácánba rejtett méregtől csak ebben az egy esetben. Országosan az elmúlt években több tíz réti és parlagi sas, szirti sasok, rengeteg ölyv, kerecsensólymok, rétihéják estek áldozatul az emberi gonoszság és aljasság motiválta állatirtásnak. És ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa… Attól nem lesz több apróvad, hogy mérget rak ki valaki. Persze biztos egyszerűbb, mint rókákat lőni, apróvadat etetni, megfelelő vadvédő mezőgazdasági technológiát alkalmazni. Sajnos vadászgenerációk során sem változik érdemben semmi… Mielőbb létre kéne hozni egy zöld számot és a teljes lakosságot felhívni (akár nyomravezetői díjjal támogatva) a mérgezések azonnali bejelentésére. Visszatartó erejű bírósági ítéletek esetén van csak remény a helyzet javulására.

A mérgezések másik csoportja a másodlagos mérgezéseké. Került hozzám elpusztult rétisas, mely a laborvizsgálat szerint sebzett vízivaddal elfogyasztott ólomsöréttől pusztult el, de volt elhullott pajzsoscankó is, mely az iszapból szedegette össze a sörétszemeket, így kerülhettek a gyomrába.

Lelövések: Sok szót nem vesztegetnék rájuk. Tudatlanságból, a horgascsőrüek elleni gyűlöletből - régebben még kitömési célra is - lőtték a nagyobb termetű ragadozókat. A legszebb párosítás a vadászó galambász, rajtuk nehéz túltenni. A legtöbb ilyen vadásznak még arról sincs fogalma mire lő – „vmi madárra”. Fogalma nincs, hogy milyen a héja, a barna kánya, a kerecsen, a pusztai ölyv. Meg igénye sincs rá, hogy megtudja. Ennyi.

Csapdázások: Héjacsapdák megfelelő használatával, a védett fajok (mind az) átadásával és általunk történő távoli elengedésével a fácántelepek védelme is megoldható. (Egyébként is felülről le van hálózva minden volier, nem fér hozzá szárnyas ragadozó.) Sajnos nem ez az általános. A fogott madarakat sokszor megölik, eltűntetik. A csapdázások másik típusa az illegális sólyombefogások. Ezeket képzett solymászok végzik, holott tenyésztett sólymokkal vadászhatnának csak. Nem általános, de néha még van ilyen is.

Elütések: Az egyik legnagyobb veszteséget okozó tényező, megakadályozni nem tudjuk. Főleg egerészölyvek és vörösvércsék, de sok bagoly és egyéb faj (pl. gébics, fecske, pinty) leli így halálát.

Téli hidegben és hóborítás esetén gyakran csak a takarított utak mentén tudnak zsákmányolni madaraink. Az óvatlan egyedek könnyen pórul járnak.

Áramütés: A másik legnagyobb veszélyt jelentő tényező. Egy zárlatos oszlop nem válogat és mindig gyilkolásra kész. Vezetéket és testet érintve még normál oszlopnál is gyakori a nagytermetű madarak áramütése. Gólyák, ölyvek, vércsék és baglyok a leggyakoribb áldozatok. A nálunk alkalmazott oszloptípusoknál sok országban vannak madárbarátabb konstrukciók, de változás ebben nem várható. Marad az oszlopok szigetelése. Ez megindult úgy-ahogy, de a lendület alábbhagyott, az áramszolgáltatók (tisztelet a kivételnek) már nem törik magukat a madarak védelmében. Persze ha tudomásunkra jut egy-egy veszélyes oszlop, intézkedni tudunk ennek mielőbbi szigetelése iránt. A közvetlen áramütésen kívül gyakori még a ködös időben vezetéknek repülés. Darvak, túzokok, gémek, gólyák lelik így gyakran halálukat. A Hortobágyon elindult az akadálymentes égbolt projekt, mely a légkábelek földbe helyezésével csökkenti ezen veszélyeket.

Betegségek természetesen a vadon élő állatoknál is előfordulnak.