Mivel a tél derekán járunk,
épp itt az ideje, hogy pár sort írjak ezen éjjeli egérvadászokról is. Azért
most, mert a természetkedvelők ekkor figyelhetik meg őket leginkább. Néhány faj
– az erdei fülesbagoly (Asio otus) és néha a réti fülesbagoly (Asio flammeus) –
télen szeret csoportosan nappalozni (ami persze a baglyok „éjszakázása”) és ezt
gyakran településeken teszik. Felénk is ismert néhány ilyen gyülekezőhely, ahol
a táplálékellátottságtól, időjárástól, zavartságtól függően néhány, vagy akár
több tíz példány is összegyűlhet. Az erdei fülesek általában három fatípusból
választanak: fenyők és egyéb örökzöldek (pl. tuják), nyírfa és fűzfa, illetve
fagyöngyös bármilyen fa. Mindháromra láttam már jópár példát. Ezeket a helyeket
a tartós hóborítás idején - főleg amikor 1-2 hétig nem esik újabb - a legkönnyebb
megtalálni, hiszen a fák alatt a baglyok széklete és köpetei mutatják, hogy
gyakran használt pihenőhelyek. Belterületi nagyobb facsoportokban, temetőkben,
kastályparkokban ütnek tanyát, de láttam forgalmas szálloda bejárata melletti
két kis nyírfán ücsörgő 8-10 baglyot is. Ha ilyen helyet ismerünk, akkor itt távcsővel,
távolról, a madarak zavarása nélkül megleshetünk néhányat. Persze semmiképp sem
menjünk túl közel, ne zavarjuk el őket. Valószínű részben a melegebb
hőmérséklet, részben a nappali ragadozó madarak (héja, karvaly) predációs hatásának
csökkentése miatt választják ezt a téli életmódot. Nyilván macska, nyest ezeken
a helyeken is van, de éjjel a baglyok is vadásznak, általában a település
körüli földeken. Az utóbbi időben a korábbi ismert helyek felénk mintha elnéptelenedtek
volna, vagy talán más helyet találtak baglyaink. Az erdei fülesek február
közepétől szétszélednek, elfoglalják territóriumaikat és készülődnek a
költésre.
A fentebb említett réti
fülesbagoly a nyílt puszták, zsombékosok jellegzetes madara, mely felénk ritka.
Néhányszor találkoztam vele, általában valami gazosból felröppenve láttam. Bár
egyes példányok az erdei fülesekhez csapódva telelnek, illetve néhány alföldi
településen saját csoportosulásuk is megfigyelhető, mégis azt lehet mondani,
hogy megjelenésében, költésében és telelésében is tipikus inváziós madár. Ha
hazánkban sok a pocok és más területeken kevés, akkor akár sok százas
összlétszámban is feltűnhet nálunk. Máskor meg alig van néhány pár. Rövid
fülei, sárga szeme, világos megjelenése alapján különíthető el az erdei
fülestől.
A Bakony környékén ma már
szintén ritka kis termetű kuvik (Athene noctua)állandó madár, nem vonul el.
Néhány állattartó telep közelében hallhatjuk még éles kiáltását, főleg tél
végén, tavasz elején. Rokona a füleskuvik (Otus scops) melegkedvelő vonuló faj,
április végére érkezik vissza Afrikából. Egyre több területen kerül elő Veszprém
megyében is.
Legnagyobb baglyunk az uhu
(Bubo bubo). Minden nála kisebb élőlényre veszélyt jelent, megfogja a kisebb
baglyokat és az egerészölyvet is. Sok patkányt és sünt is zsákmányol. Néhány
páros állománya kicsit kezd erősödni a Bakonyban. Évente találunk egy-egy új
helyet, ahol jelenléte főleg zsákmányainak maradványa és köpetei alapján
kimutatható. Reméljük tovább terjeszkedik a peremterületeken.
A gyöngybagoly (Tyto alba) emberi
települések templomtornyainak, magtárainak, istállóinak lakója. Sajnos
országosan egyre ritkább, a kemény havas telek nagyon meg tudják tizedelni a
populációt. Fészekládák kihelyezésével segítjük költését. A Marcal-völgyében
még többfelé előfordul. Sajnos minden évben több elütött példány is előkerül.
A macskabagoly (Strix aluco)
mindenfelé elterjedt és gyakori baglyunk. „A baglyok egerészölyve” szokták rá találóan
mondani. Erdőkben, ligetekben sokfelé előfordul, nyávogó hangja éjjelente
gyakran hallható. Szintén állandó, odúk kihelyezésével segíthetjük
megtelepedését. Néha egy-egy öreg ház kéményét is elfoglalja. Mind a szürke,
mind a vörös színváltozat gyakran előfordul.
Nagy termetű szürkés színű
új jövevényünk az uráli bagoly (Strix uralensis). Az északi országrész után
jelenleg hódítja meg a nyugati megyéket és egy-kétszer már feltűnt a Bakonyban
is. Állandó megtelepedésére nem kell sokáig várni. Rágcsálókkal, kisebb erdei
madarakkal táplálkozik. Bükkösök, gyertyánosok madara.
Ennyit rövid
általánosságban. Most néhány kép pár fajról.
Erdei fülesbaglyok különböző nappalozóhelyeken
Réti fülesbagoly a Bakonyalján
Kuvik a Marcal-völgyében
Uhu pihen sziklapárkánya alatt
Macskabagoly fenyő sűrűjében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése