Az egyik legügyesebb
ragadozómadár. Sűrű erdőben, talajon, levegőben egyaránt nagyon „hatékony”
vadász. Erőteljes, gyors és merész. Nagyobb, akár a saját méretét meghaladó zsákmányt is ejt (pl. mezei nyúl). Rövid szárnya, hosszú farka, zömök, erős
teste, rendkívül erős csőre és lába mutatja, hogy kemény ellenfél. Rendkívül
szűk helyeken is képes üldözni a zsákmányt, de főleg lesből vadászik. Elsősorban
hajnalban és alkonyatkor aktív, a karvalyhoz hasonlóan igyekszik a szürkületet
kihasználni. Zsákmányfajainak köre rendkívül széles, galambok, rigók, énekesek,
seregély, szajkó, fácán, nyúl, mókus stb. A baromfiudvarban is kárt tehet,
valamint gyakran feltűnik fácán és vadkacsatelepek környékén. Szereti az ürgét,
a bakonyi ürgekolóniák közelében rendszeresen megfigyelhető. Egyes példányok a
telelő erdei fülesbaglyokat, vagy a telepesen költő kék vércséket is gyakran zsákmányolják.
Néha elragad fiókát más madarak (pl. egerészölyv, fekete gólya, békászó sas,
darázsölyv) fészkéből is. Főleg az erdők faja, nyílt helyen ritkábban találkozunk
vele.
Színezete kékesszürke hát,
sűrűn szürkén keresztsávos has, sávozott szárnytollak és farok. A fiataloknál a
szín barnás és a mell hosszanti csíkozású. A nőstény jelentősen nagyobb a
hímnél.
Fészkelő helyként főleg
fenyvesek, bükkösök és öreg tölgyesek jönnek szóba, de sokféle állományban
költhet. A Bakonyban szereti a vörösfenyőt fészekalapnak. Régi revírben egymás
közelében több váltófészek is lehet. Fészkét sokszor lombos ágakkal díszíti,
így ez a télen megtalált fészeknél is felveti a héja gyanúját. Régebben
gyakoribb fészkelő volt, de egyrészt a megfogott madarak elpusztítása, másrészt
vírusos fertőző betegségek (pl. nyugat-nílusi láz vírus) jelentősen
megtizedelték az állományt. Évekig alig láttuk, állománya most kezd helyre
állni. A nagyobb erdőkben már megjelent, most 50 pár körülire becsülöm a
bakonyi állományt.
Megfigyelésére a mostani,
március végi, április eleji időszak a legjobb, ilyenkor nászrepülnek a
fészkelőhelyek környékén. A hímek - vagy a párok - felkeringenek, felborzolt
alsó farokfedő tollaikat mutogatják. Gyakran hallatják hangjukat is. A költés
elkezdésével elcsendesednek, ekkor már főleg vadászva találkozhatunk velük. 2-4
fiókája júniusban hagyja el a fészket. A frissen kirepült héják bátrak, gyakran
kerülnek kézre baromfiudvarokban, héjakosarakban. Állandó madár, télen is
láthatjuk őket, ekkor egy részük délebbre vonul, de megjelennek nálunk
északabbra költő madarak is.
Közkedvelt solymászmadár,
fácánra és nyúlra egyaránt vadásznak vele. Zsákmányolását megfigyelni nagy
élményt jelent, kívánom mindenkinek.
Sajnos kevés képem van róla. Ha néha találkoztunk, sokszor szürkületben, vagy hirtelen, csak pár pillanatra. A képen egy fiatal madár.
Öreg héja
Darázsölyvvel kering (a jobb oldali a héja)
Ürgére vadászó fiatal madár a Déli-Bakonyban
Sokszor lesből vadászik. Nem ül ki, igyekszik elrejtőzni a lombok, ágak között. Ez a madár telelő erdei fülesbaglyokat figyelt.
A repülő madáron látszik erős csőre és lába, erőteljes testalkata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése