A szarvasbőgés az erdő
ünnepe, a leginkább megérintő, mindig várt esemény az évben. Nemcsak
vadászként mondom mindezt, hanem természet-kedvelőként, amatőr fotósként
egyaránt. Amikor a közelben az alkonyatba belebődül az első bika, az ember
összerezzen, hevesen ver a szív, végigfut a testen a bizsergés. Mással össze
nem hasonlítható, ősi, elemi erejű hang ez, régről, mikor még emberek sem
voltak, talán medvék, farkasok, bölények járták erdeinket. Tudatta az erdővel,
hogy a szarvasbika kész harcba szállni bárkivel és bármivel, mert szeptember
van, a szarvasnász ideje.
Az idei év más volt, mint a
többi. Hogy miért, nem tudom. Nem volt aszályosabb, nem volt melegebb a nyár,
nem jött erős hidegfront, de tény, hogy bikáink augusztus közepén megszólaltak.
Máskor is szokott lenni halvány gőgicsélés, de most zengett az erdő. Szeptember
közepét idéző jó bőgés volt egy héten át kb. 24-éig, de utána is szólt jópár
dalia. (Nálunk a főbőgés rendszeresen szeptember 12. és 22. között van.) Attól
lehetett tartani, hogy kibőgik magukat, mire az első vendégvadászok
megérkeznek. Valamiért néhány szarvashölgy üzekedése kezdődött korábban, ez
indította be a rendkívül korai erdei koncertet.
A bőgésre való felkészülés
egyébként jóval korábban kezdődik. Nem csak a vadföldek, lesek, nyiladékok,
cserkelőutak rendbetételére gondolok, hanem a bikák és a tehenek mozgásának
figyelésére, a látogatott napraforgó és kukoricatáblák felderítésére. A nyár
során több helyen voltak bikacsapatok, fiatal és közepes bikákkal, napi
rendszeres kiváltásokkal, melyek aztán augusztus végére felbomlanak, a jól
ismert egyedek eltűnnek. Aztán a bőgés során sem szoktam rájuk akadni, de
jönnek helyettük mások, melyeket eddig sosem láttunk, titokzatosan megjelenve,
majd újra eltűnve. Még egy helyre sokszor kiülve is azt látjuk, hogy a bikák
zöme cserélődik, újabb és újabb egyedek jelennek meg, a régebbiek meg
továbbállnak. Természetesen beállt csapatbika esetén mindez nem igaz, de nagy
bikák is feltűnnek hol itt, hol ott.
A képek a bakonyalji vadászterület szélén, falunk határában készültek, a zárt erdőkben nem mentem, a vadásztatást nem zavartam. Így sem panaszkodom, néhány daliát sikerült megfigyelnem. Sajnos több jött már félsötétben, így a távcsövezés mellett fotóra már nem volt lehetőség. Öreg bikát nem láttam, de néhány ígéretes középkorút igen, a jövő erdei királyait. A képek nem adják vissza a bőgés hangját és erejét, a hajnal csípős hidegét, a rétek csatakos, átáztató, hagymaillatú világát, de talán felvillantanak pár kockát a szeptember szépségéből.
Szeptemberi erdei hangulat
Augusztus végén a kukorica és napraforgótáblák környékét érdemes figyelni
Fiatal bikák, még csapatban
Fiatal, igéretes, jó képességű bika
Erős spíszer (első agancsú, második életévében lévő bika). Követelmény, hogy agancsa hosszabb legyen a fülénél.
Igen jó képességű, villás agoncsot felrakó spíszer (Az első agancsnak még nincs szemága, így egyértelmű, hogy nem egy gyenge, másogik agancsát viselő bika, hanem egy igen jó első agancsú)
Megjelennek a középkorúak is. Ez egy középághiányos példány. Bár akár lőhető lenne, de évről-évre nagyobb agancsot rak majd.
Fiatal, talán harmadik agancsú bika. Az eset különlegessége, hogy a bika megállt a rét szélén és bőgőtt...
Fiatal dárdás bika az erdőszélen.
Ahol tarvad van, ott bikának is kell lenni...
Viaskodó fiatal bikák
Villás bika a kutyabengés láprét szélén
Dárdás selejtbika tarvadak mellett
Előbb-utóbb megjelennek a komolyabb példányok is
Középkorú bikák az erdőszélen
Sötét színű, mindkét száron hármas koronát viselő, középághiányos középkorú bika.
Egy fiatal villás
Egy középkorú villás
Újra a láprétnél
Ígéretes középkorú keresőbika, többször bőgött
Fiatal mellékbika egy jól bőgő csapatbika közeléből
Ígéretes, sokágú agancsot viselő középkorú bika. Emlékezetes este volt...
Sajnos későn váltott ki az erdőből, bírálatra nem hagyott időt ...
Jól bőgő középkorú bika a következő estén ...
Erős középkorú két nap múlva ugyanott ...
A sikeres vadászat végén méltó teríték készül az erdő királyainak. Tisztelet a vadnak, dicsőség a vadásznak!
Egy igazán kapitális bika megérdemli a királyi ravatalt
A bőgési szezon végén a hivatalos bírálatot követően a vadgazdák trófeaszemléken mutatják be az évben esett bikák agancsait. E szép, látványos és hasznos szokás segít mérleget vonni az elmúlt hónap (év) munkájáról, az adott év agancsfelrakásáról, a terület szarvasainak képességéről, agancstömegéről, korcsoportjairól, előrevetítve a következő évek tendenciáit, élménybeszámolóval és szakmai eszmecserével segítve a hivatásos vadászok, kísérők, vadgazdák munkáját.
A trófeák alatti táblákon a trófea tömege, a bika kora, és a kísérő neve is fel van tüntetve. Egy szép, érett bika elejtése legalább akkora érdem a kísérőnek, mint a vadásznak.
Illik megadni a módját a trófeák bemutatásának is
E szeptember végi képpel zárom bejegyzésem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése