Nagyon szeretem nézni és néha fotózni a tél pintycsapatait. Egy-egy alkalmas tarlón, s az azt kísérő fasoron százával, néha ezrével gyülekeznek a zömmel fenyőpintyből, tengelicből, kenderikéből álló, kis számban zöldikét, mezei verebet, erdei pintyet, meggyvágót tartalmazó csapatok. Leszállingóznak a talajra, eszegetnek, majd felrobajlanak, a levegőben kavarognak, majd szétszéledve keresnek biztonságos felülőhelyet. Ez aztán újra és újra kezdődik elölről.
Évek maradtak ki amióta részem volt ilyen látványban, de az idei tél újra adott élményeket. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy északon kemény idővel köszöntött be a tél, nagyobb madárcsapatokat dél felé nyomva, a másik - és ez az örömtelibb -, hogy végre megváltoztak a hazai földművelési szabályok. Már nem kell azonnal beszántani a gazdálkodóknak a tarlókat, így több helyen kukorica és napraforgótarlók maradtak vissza, táplálékot és búvóhelyet biztosítva a téli madárvendégeknek, de az apró- és nagyvadnak is. Sok helyen láttam több százas, két helyen ezres-kétezres madárcsapatot. A tél közepéig a fenyőpintyek voltak döntő többségben, majd ezek száma megfogyott, de a tengelicek és kenderikék száma megnőtt ezen összeverődésekben.
Néhány kép a téli tarlók környékéről:
