Egy téli délelőtt

Szombat reggel az ablakon kitekintve - kihasználva a ragyogó napsütést, dacolva a mínuszokkal - elhatároztam, hogy fényképezőgéppel megnézem az Apácatorna melletti 60 ha-os napraforgótáblát. A felázott talaj miatt az aratás elmaradt, így a terület mekkája lett a telelő madaraknak. Jelenleg kb. 18-20.000 pintyféle és számos szárnyas ragadozó tartózkodik itt. A pintyek nagy felhőkben mozognak, a ragadozók meg szinte folyamatosan zaklatják őket. Hol itt, hol ott rebben szét a madártömeg, jelezve, hogy a görbecsőrűek is aktívak. Sokszor a távolabbi csapatoknál nem is látni, hogy mi vágott közéjük.

16-18 ezer fenyőpinty, ezer feletti tengelic és zöldike, több száz kenderike és mezei veréb mozgott hatalmas rajokban. Én 35 éve figyelem a madarakat, de pintyféléből ennyit még soha nem láttam. Ami érdekes, hogy bár többször néztem a területet, a rengeteg madár egy nagy rajt sosem alkot. Mivel táplálék bőven van, úgy látszik a ragadozókkal szembeni taktikaként nem jó az egy, de nagyon nagy rajba tömörülés. Most is 4-5, egyenként 2-4 ezres csapat mozgott a területen. A nagy csapatok általában ugyanazt a részt preferálták. Egy-egy szétrebbenés után pár száz, vagy ezer madár ugyan áthúz egy másik rajhoz, de előbb-utóbb visszaállnak az arányok. A tábla szélén megállva a légtér folyamatosan tele van madárral. A környező fasoroknál, erdőszéleknél is rengeteg a magevő, néha innen is szinte „folyik ki” a sok pinty.

Egy körbálákból rakott nagy kazal tövébe álltam le. Tudtam, hogy előbb-utóbb körém szállnak. Korábban próbáltam már cserkelve belopni a csapatokat. Néha működött, de sokszor mire közel értem egy-egy karvaly szétzavarta őket. Volt, hogy mögülem vágott ki, engem használva fedezékül. Most tehát inkább vártam, nem eredménytelenül. Sok kép készült a tarka sokaságról. Két óra alatt ez mellett láttam vándorsólymot, 6-8 karvalyt, 5-ször kis sólymot, kékes rétihéjákat, vörös vércséket. Egy kis sólyom és két karvaly nem messze tőlem sikerrel vadászott, míg két másik karvalyt láttam zsákmányt vinni. Volt, hogy egyszerre négy karvaly volt a légtérben. A ragadozók közül ezen a terepen szerintem ők a legügyesebbek. Változatos vadásztechnikákat alkalmaznak. Magasból rágyorsítva, alacsonyan a növényzet fölött támadva, szárak közt megülve és lesből lecsapva egyaránt eredményesek. A kis sólymok a sebességben bízva támadtak. Erőteljes csapásokkal gyorsítva, behúzott szárnyakkal zúgva vágtak a tömegbe, ahol éles fordulatokkal üldözték a kiválasztott áldozatot. Egy kékes hátú hím és egy barna (tojó vagy fiatal) madár egész közel húzott át. Korábban legalább három külön példányt meg tudtam figyelni. Jött egy fiatal vándor, kényelmes tempóval, melyről pár távoli kockát sikerült készíteni. Az állandó kattogtatás és a hideg miatt a gép aksija két órát bírt és lemerült. Az én vándorom – mintha csak tudta volna – rá öt percre megjelent és talán száz méterre káprázatos légi bemutatót tartott egy vörös vércsével több percig kergetőzve. Ráadásként odajött 20 méterre elém, megnézett, még a szemét is jól láttam (persze most nem ellenfényben, hanem csodás látványt mutatva).  Ezután komótosan rágyorsított egy pintycsapatra, de csak szétzavarta őket. Láthatóan csak szórakozott, nem erőltette magát. Én néztem utána, majd felkerekedtem és eljöttem. Eléggé átfagytam, de az élmények ezt kárpótolták.

Ami még érdekes volt az a fenyőpintyek viselkedése. A tengelicek és zöldikék napraforgó tányérain és szárán, a kenderikék és a fenyőpintyek a talajon is táplálkoztak. A fenyőpintyeknél láttam egyedül, hogy kolibri módjára a tányér alatt egy helyben lebegve szedegették ki a tányér közepéből a magvakat. Más fajnál ezt nem figyeltem meg.

Néhány a területen készült képpel kívánok hasonló élményeket.