Vadászatról

Lassan vége a télnek. A Bakony hegyein még ugyan néhol csizmaszárig ér a hó, de a Bakonyalján már tavaszt idéznek a vízállásos vetések és az első megjelent bíbicek, pacsirták. A héten véget ér a vadászszezon, el lehet tenni a golyós fegyvert, számot lehet vetni az elmúlt esztendővel. A laikusok talán nem mind tudják, de a tél a vadászat legfőbb időszaka. Egyrészt ekkor lehet a legtöbb vadfajra vadászni, másrészt erre változatos lehetőségek adódnak. Az apróvad társasvadászatok, nagyvad terelővadászatok összehozzák a vadásztársakat, a cserkelések és lesek egyéni élményeket ígérnek. Az eredményesség is nagyobb, hiszen kevesebb a takarás és jobban összeállnak a vadcsapatok. Az elszaporodott nagyvad-állományból a vadászati hatóság által előírt tervet a társaságoknak meg kell lőni, valamint a gazdálkodáshoz szükséges bevételt is realizálni kell. Ugyanakkor a tél nem csak a vad elejtéséről szól, hanem gondozásáról, védelméről, etetéséről is. Nem a vadászatot kell ellenezni - hiszen ez szükséges tevékenység -, hanem ennek etikus, a vadállomány egészségi és minőségi javítását célzó módú megvalósulását szükséges elvárni. A vadászatot dicsőíteni számos nagy írónk megtette, ettől eltekintek. Álljon itt most csak a régi mottó: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás.” Néhány téli képpel kívánok tisztelegni vadjaink előtt.