Kaufman Pictures: Várak, kőbányák téli vendégei

Négy jellegzetes madárnak szól a következő bejegyzés. Mindannyian különösen kedvesek a madárbarátoknak. Viszonylag ritkák, néha csak évek után tűnnek fel nagyobb számban.

Téli időszakban (októbertől márciusig) különös hangulata van a várromoknak, felhagyott öreg kőbányáknak. Bár kihaltnak tűnnek, mégis rendszeres „zarándoklataim” helyszínei ezek. A madarászok itt olyan fajokat láthatnak, melyek a magas hegyek sziklafalainak, görgeteges lejtőinek fészkelői, és télire csak néhány példányuk jelenik meg nálunk.

Veszprém megyében a somlói, cseszneki, sümegi, szigligeti váron, a Badacsony, a Haláp, a Hajagos kőbányáiban rendszeres, de kis számú téli vendég a havasi szürkebegy (Prunella collaris). Ez a verébnél kicsit nagyobb szürkés alapszínű madárka kedvessége, bizalmassága révén sokak téli kedvence. A somlói várromon néhány madár minden évben megjelenik és akár egész télen itt vendégeskedik nálunk. A falak repedéseiben keresgélnek, a gazfajok magjait szedegetik. Szép napos idő esetén néhányuk halkan énekelget, zord idő esetén pedig a várfal lyukaiban keresnek menedéket. Öröm őket megpillantani, valamint bizalmasságuk miatt néhány méterről nézegetni, csodálni.

Másik madarunk jóval ritkább, kevésbé kiszámítható. Ő a magas hegyek függőleges sziklafalainak pillangója, a hajnalmadár (Tichodroma muraria). Télen várakon, kőbányákban, néha nagyobb épületeken tűnik fel. A falon felfelé haladva szorgalmasan keresgéli a rovarokat a résekben, majd csapongó, pillangószerű repüléssel, szárnyának kárminvörös színeit felvillantva libben tova. Mással össze nem téveszthető, jellegzetes madár. Nálunk rokonsága sincs, rendjének egyetlen képviselője. Októberben tűnnek fel első példányai, majd márciusig lehet szerencsénk hozzá. Megfigyelni az október-november a legesélyesebb, számára jó helyeken akár hetekig kitart. Ekkor sok madarász veszi az irányt a hajnalmadárnak átmeneti otthont adó vár, vagy bánya felé. Nekem a cseszneki váron volt többször szerencsém látni. Egy alkalommal két madár is tartózkodott ott, melyek a várudvaron az őszi napsütésben néhányszor kergetőztek. Talán soha vissza nem térő, csodálatos élmény volt. Egy másik alkalommal az egyébként félénk madár olyan közel jött, hogy már fényképezni sem tudtam rá. Egy pókot vadászott elő egy repedésből és büszkén pózolt vele. Mégis kedvenc jelenetem egy olyan intim pillanat volt, mely most is mosolyt csal szememre. A várfal egy téglapárkányát gyakran látogatta, így itt álltam lesben. A párkányon több ürüléknyom is mutatta, hogy kedvenc hely lehet. Meg is jelent a madárka, majd könnyített magán. Ezután lábai között maga alá nézve ellenőrizte a „termést”, majd pár pillanat múlva röppent tova. Hajnalmadarat látni minden természetkedvelőnek nagy élmény, kívánom minden olvasómnak.

Téli inváziós madaraink egyike mindenben kielégíti ezt a meghatározást. Ő a csonttollú (Bombycilla garrulus), a Finnországtól Szibérián át Mongóliáig fészkelő, pirregő hangú, seregélyre emlékeztető, ahhoz hasonlóan csapatban mozgó, hasonló méretű és röptű csodálatos madarunk. (Egyébként nem is rokona a seregélynek.) Bóbitás fejük, selyemfényű barnás tollazatuk, az öregek szárnytollai végén kialakuló piros lapocskák, a sárga szárnyszegély és farokvég szép megjelenést kölcsönöznek neki. Nálunk nem költ, évekig felénk sem néz, majd nagy csapatokban lepi el hazánkat és ekkor sokfelé megfigyelhető. Gyerekkorom egyik kedvenc madara, hiszen inváziós években Ajkán több százas csapatai szokták ellepni a városközpontot. Az egyik érdekes tulajdonsága, hogy szinte mindig nagyobb városok központjában tűnnek fel tömegesen. Lakott területen kívül sokkal ritkább, még invázióban is. A városokban a berkenye, madárcseresznye és az ostorfa termését, valamint a fagyöngyöt fogyasztják. Sokat isznak, a víz közelsége fontos nekik. Van, hogy az ágakról havat esznek, de gyakrabban ereszekből, panelházak tetején kialakult tócsákból, út pocsolyájából látjuk őket inni. A magasabb fákat, tetőantennákat szinte tömegesen lepik el. Az emberekkel bizalmasak. A karvaly és más ragadozók gyakori zsákmányai, talán ezért húzódnak az ember közelébe. Bóbitás csapataik megcsodálása szinte napi ritus ezekben a napokban. Nem lehet betelni velük. Utoljára a 2012-13-as télen az ajkai piac körül tartózkodtak hetekig, egyre növekvő számban, január végére mintegy ezer-ezerötszázas csúccsal. A jövő-menő emberek között csüngtek a fákról, a lakomában mit sem zavartatva magukat. Ahogy az összes táplálék elfogyott odébbálltak. Azóta várom vissza őket. Talán majd idén feltűnnek ismét….

Negyedik madarunk a keresztcsőrű (Loxia curvirostra). Bár a nyugati határszélen kis számban költ, másfelé ritkán vetődik el. Mégis vannak évek, amikor nagy számban mutatkozik hazánk sok területén. Egy táplálékspecialista pintyféle, melynek csőre – a nevét adó módon – a fenyőmagvak eltávolítására módosult. Az alsó és felső csőrkáva keresztezi egymást, mellyel ügyesen szét tudja feszíteni a fenyők tobozának pikkelyeit, nyelvével pedig közülük a magvakat kiszedi. Az északabbra költő állományok táplálék (toboz)-hiányos években látogatják meg hazánkat. Zömök, bucifejű pintyféle, a tojók és fiatalok zöldesek, az öreg hímek piros színűek. Hangja jellegzetes kemény kippegés. Főleg lucfenyőn, de tujákon is találkozhatunk vele. Szereti a lakott területeket, parkokat, temetőket, tereket. A Bakonyban alkalmilag tűnik fel, de - Zirc belvárosában többször, Veszprémben belvárosi temető szélén egyszer - fészkelt is. Fészkelése is érdekes, gyakran már havas januárban is tojásokon kotlik. Nyár végi-ősz eleji kóborlása idején, valamint téli inváziókkor számíthatunk a költőhelytől távoli megjelenésére. Utolsó tömeges megjelenése 2012 végén volt, remélem ők is mielőbb visszatérnek.

A havasi szürkebegy veréb méretű, szürkés alapszínű, vörösbarnásan sávozott testoldalú, sárga csőrtövű madarunk. Várromok, kőbányák, sziklák téli madárvendége.